A fajok feltámasztásának és a természet visszaállításának kérdései

Amikor innovációról beszélünk, szinte mindenki egyből a technológiai fejlődésre gondol, és még azon belül is leginkább a cégek azon törekvéséről, hogy a technológia fejlesztésével nagyobb piaci szereplőkké válhassanak és végső soron maximalizálni tudják a profitot. Ugyanakkor meglehetősen ritkán beszélünk egy másik típusú innovációról, amit társadalmi innovációként ismerünk, és merőben más célok mentén jön létre.  A társadalmi innovációk valamilyen, a társadalom számára hasznos és előnyös megoldás kidolgozásáról és elterjesztéséről szólnak, irányuljon az a demenciával élők életminőségének javításáról, sportklubok közösségépítésének módjairól, vagy a turizmus fenntarthatóvá tételéről. Az adásban Magyar Dániellel, az ELTE Innovációs Központ igazgatójával, a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TinLab) projektvezetőjével beszélget Köves Alexandra arról, hogy miről is szólnak ezek a társadalmi innovációk, és hogyan néz ki az ehhez köthető ökoszisztéma ma Magyarországon. A magyar Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TinLab) definíciója szerint „a társadalmi innováció olyan új vagy továbbfejlesztett folyamat, amely társadalmi szükségletek újszerű megoldásának létrehozását célozza meg, vagy társadalmi részvétel, gyakorlatok, kapcsolatok és viselkedési formák új kombinációja révén fejleszt megoldásokat. A társadalmi innováció fontos feladata a termék és üzleti folyamat innovációs eredmények társadalmi elterjesztésének támogatása is. A társadalmi innováció a többi innovációtípus komplementer folyamataként értelmezhető.” Miért fontosak nekünk a társadalmi innovációk? Miként függenek össze más innovációkkal? Milyen kapcsolatuk van a profithoz? Kiket képzeljünk el leginkább a társadalmi innováció motorjaként, és mi motiválja őket leginkább? Milyen példákat láthatunk Magyarországon? Kell-e, hogy rendszerkritikus szempontból hozzanak létre innovációkat, és miért lehet fontos a társadalmi innovációk nyílt hozzáférésű tudássá válása? Van-e ennek a területnek állami támogatottsága? Ezekről a kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Magyar Dániellel, az ELTE Innovációs Központ igazgatójával, a TinLab projektvezetőjével. A podcast a Heinrich Böll Stiftung Prágával együttműködésben készült.

A klímatudomány 10 alapüzenete nyilatkozat 2024 szeptemberében jelent meg, amit különböző – a klíma szempontjából összefonódó – tudományterületeken dolgozó kutatók fogalmaztak meg annak érdekében, hogy megmutassák, van tudományos konszenzus a klímavészhelyzet kérdésében, és cselekvésre is ösztönözzenek. A nyilatkozatról, két létrehozó, Ürge-Vorsatz Diana és Köves Alexandra beszélgetnek. Bonyolult világunkban néha úgy tűnhet, hogy még a tudósok is össze-vissza beszélnek, és a legalapvetőbb kérdésekben sincsen egyetértés. Ugyanakkor – még ha nagyon különféle perspektívából is szemlélik időnként a dolgokat – bizonyos alapokban meg tudnak egyezni. Ezeket az alapokat fektették le kutatók közösen a Klímatudomány 10 üzenete felhívásban. Ebben az adásban Ürge-Vorsatz Diana, klímakutatóval beszélget Köves Alexandra magáról a nyilatkozatról, a tudományos konszenzus lehetőségeiről, és arról, hogy vajon az amerikai elnökválasztás mit jelent a klímaválságra adott válaszokra nézve. Míg a rendkívül komplex rendszerek esetében számos szemszögből lehet vizsgálni a dolgokat, időnként a legkülönbözőbb területek képviselői is képesek konszenzusra jutni: Klímaváltozás van. Az ember okozza. Már most is látszik. Néhány változást még el tudunk kerülni, és néhányat már nem biztos, így az alkalmazkodás és a megelőzés ugyanolyan fontossággal bír. Nem elég csak a klímával foglalkozni, hiszen az a többi környezeti problémával – mint például a biodiverzitás csökkenése - jelentősen összefügg. Mindannyiunknak van feladata ebben a kérdésben, de a tehetősek tehetnek a legtöbbet, és szolidaritás nélkül lehetetlen megküzdeni a változásokkal. A gazdasági működésünk jelenleg kizárólag az anyagi jólétre koncentrál, a természeti stabilitást is magában foglaló jóllét pedig csak sokad rendű kérdés, így a környezeti erőforrásainkat még értékelni sem képes. Ezért a gazdasági megközelítésekben komoly átalakításra van szükség. Az egyéni és kollektív szintű aktivitás átfordíthatja a kérdéskör által jogosan kiváltott szorongást teremtő cselekvéssé. A Green Policy Center által Gelencsér Andrással és Ürge-Vorsatz Dianával közösen elindított klímatudomány-kommunikációval foglalkozó informális háttérbeszélgetés-sorozat folyamatáról és végeredményéről beszélget Köves Alexandra ebben az adásban Ürge-Vorsatz Diana, klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával, az IPCC alelnökével. Aki tudósként támogatni szeretné a nyilatkozatot, egy kétperces kérdőív kitöltésével megteheti.

Jelenlegi világunkban egyre szélsőségesebb formákban jelenik meg az ahogyan a fenntarthatóságról hallunk. A spektrum egyik szélén állnak azok, akik a klímaváltozás körül kialakult diskurzusokat egyszerű hisztinek tartják, ami csak arra jó, hogy az európai versenyképességet agyoncsapja. A másik végén pedig azok, akik azt mondják, hogy csak az összeomlásra történő felkészülés lehet előremutató, mivel azt megúszni már nem lehet. Mi történik mostanában a klímakommunikációval, és mindez hogyan hat ránk?      Ebben a rendhagyó adásban négy zöld podcaster, Gébert Judit, Köves Alexandra, Nagy Réka és Tomaj Zsófi arról beszélget, hogy jár-e felelősséggel a riogatás. Egyáltalán mit is jelent a „riogatás” fogalma a klímaváltozás kapcsán, és melyik lehet az a kommunikációs megközelítés, amely a cselekvést katalizálja anélkül, hogy hamis ábrándokat keltene? Az emberek eltérően reagálnak a fenyegető jövőképekre és a reményteli üzenetekre – míg egyeseket a riogatás sarkall cselekvésre, másokat a pozitív példák mozdítanak meg. A riogatás akár ösztönözhet is, ha megfelelően alkalmazzák, de nem mindenkinél ez a járható út. Talán az egyensúly megtalálása a kulcs: a fenyegetésnek és a reménynek együtt kell jelen lenni ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. Folyamatosan ömlenek ránk a klímaváltozásról és környezeti fenyegetésekről szóló hírek, és sokan éreznek szorongást vagy bénultságot az üzenetek hatására. De mi számít „riogatásnak”? Egy valós figyelmeztetés, amelynek célja a gyors cselekvés? Túlfeszítik-e a húrt azok, akik úgy fenyegetnek, hogy közben nem kínálnak megoldást? Egyáltalán lehet-e konkrét megoldást kínálni? Meg tudjuk-e találni az egyensúlyt a hatásos kommunikációban? Ezt a kérdést élőben, a Bolygó Közösségi Térben, közönség előtt vitatták meg ismert, fenntarthatósággal foglalkozó podcasterek: Gébert Judit és Köves Alexandra ökológiai közgazdászok (Zöld Egyenlőség), Nagy Réka klímakommunikációs szakember (Telex-Kisbolygó), valamint Tomaj Zsófi fenntarthatósági szakember (Körforgásban). A beszélgetésben érintették az egyéni különbségeket, a traumatizáló kommunikáció elkerülésének kérdését, és azt is, hogyan érdemes beszélni a gyerekekkel az éghajlatváltozásról.

Mi egy klímaper célja? Milyen eredményeket lehet ezzel elérni? Milyen perek voltak mostanában és hogyan zárultak? Mit mond a magyar klímajog? Sulyok Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docensével Gébert Judit beszélget. A klímajog jelenlegi állásáról beszélget Sulyok Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docense és Gébert Judit. Többek között az alábbiakról. Miben különbözik egy klímaper egy „sima” környezetvédelmi pertől? Mi a jogi következménye egy klímapernek? Milyen szintű bíróság hoz ítéletet egy ilyen ügyben? Hozhat-e a bíróság olyan döntést, ami korlátozza az államot vagy ez szembe megy a hatalmi ágak szétválasztásának elvével? Ki képviseli a természetet, vagy a jövő generációit ezekben a perekben? Hogyan lehet olyan jogi keretet kialakítani, ami segíti a fosszilis erőforrások használatának csökkentését? Az elmúlt két évben több klímaper is zajlott világszerte, ki és miért indította ezeket? Mi lett az eredmény? Mi ezeknek a jelentősége? Eddigi klímapereket általában fiatalok, vagy idősek indították, miért lehet ez így? Mit látunk a klímaperek tendenciájával kapcsolatban? Várható-e a számuk növekedése? Lesz-e Magyarországon klímaper? Mit mond a magyar klímajog?

Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának? Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót, vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának? Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget. Amikor fajok kihalásáról beszélünk, akkor általában az ökológiai hatásokra gondolunk. Azaz arra, hogy a fajkihalás milyen hatással lesz az ökoszisztémára és azon keresztül az emberi faj környezetére. Kevesebbet beszélünk a fajok kihalásának kulturális és érzelmi oldaláról. Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget a biodiverzitás csökkenésének kulturális jelentőségéről, többek között az alábbiakról. Milyen a fajkihalás üteme ma? Milyen „híres” fajkihalásokról beszélhetünk? Mitől híresek ezek? Hogyan hatott az adott faj eltűnése az emberekre érzelmi, kulturális szempontból? Hogy áll a feltámasztás technológiája ma? Mikor beszélhetünk arról, hogy egy faj „feltámadt”? Mit mond a feltámasztáshoz való viszonyunk a természethez való viszonyunkról? Mit jelent az, hogy a természetet „eredeti” formájában állítjuk vissza? Mi az őshonos, vagy invazív faj? Mit kezdjünk a fajok kihalása, természet pusztulása miatti gyászunkkal?

A világban jelentősen nő a megújuló forrásokból előteremtett energia, ami kifejezetten jó hír a zöld átállás számára. Ugyanakkor az elektrifikáció térnyerésével olyan mértékben nő a világ energiaéhsége, hogy azt a megújulók nem tudják kielégíteni. Akkor most mítosz vagy sem a zöld átállás lehetősége? Szinte minden héten hallhatunk olyan híreket, amelyek a megújuló energia áttöréséről és növekedéséről szól, amelynek mindenki közösen örülhet. Ugyanakkor a klímakérdés megoldására adott főáramú válasz, miszerint mindent elektrifikálni kell (elektromos autóval kell közlekedni, okosotthonba és okosirodába egyre több digitális eszközt építeni, inkább a virtuális világban szerezni meg az élményeinket) a digitalizáció térnyerésével együtt olyan globális energiaigényt hoz létre, amely miatt a megújulók mellett még a fosszilis erőforrások felhasználása is egyre nő. Ennek a problematikáját pedig kevés főáramú közgazdász meri ma Európában kitenni a kirakatba. Az adásban Köves Alexandra Tatár Mihály közgazdásszal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzőjével beszélget erről az energiakörképről. A Zöld Egyenlőség podcast ötödik évadja nyitó beszélgetésének témája a zöld átállás jelenlegi sikerei és kudarcai. Míg egyértelműen sikerül jelentősen növelni mind globálisan, mind hazai szinten a megújuló energia termelését, a világban azt a tendenciát látjuk, hogy ugyanakkor a fosszilis energia felhasználása is soha nem látott szinteket ér el. Az energia iránti globális igény a digitalizáció és elektrifikáció korában, a túlfogyasztással és túlnépesedéssel karöltve olyan méreteket ölt, hogy ebben az ütemben a zöld energiák legfeljebb az energiamix diverzifikációját szolgálhatják, a fosszilis energiák lecserélését aligha. Ez azt is jelenti, hogy az európai klímasemlegességi ígéret a jelenlegi gazdasági szerkezet megtartása mellett komoly gátakba fut bele. Ebben az adásban Köves Alexandra beszélgetőtársa Tatár Mihály közgazdász, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője, aki rámutat az energiakörkép ezen összefüggéseire. Míg ez a főáram szemszögéből nézve Európa versenyképességének csökkenése szempontjából különösen aggályos, az ökológiai közgazdaságtan megközelítése szerint ez egyszerűen azt mutatja, hogy a csupán technológiákra építő megoldások az örökös növekedés kényszere mellett legfeljebb a problémákkal való szembenézést késleltetik. Az adásban szó van még a világ különböző régióinak eltérő megközelítéseiről, Európa szellemi buborékjáról, a túlfogyasztás és túlnépesedés kérdésköreiről, és arról, hogy egyáltalán létezik-e ma domináns stratégia a klímakérdés megoldására.

Úgy tűnik, mintha manapság két domináns stratégia lenne a világ polikrízisei kapcsán: vagy vakon bízol abban, hogy a szokásos üzletmenetben majd a kapitalizmus megoldja őket vagy egyénileg és kisközösségekben felkészülsz az elkerülhetetlen összeomlásra. Az előbbinél elvileg azért jön el a világvége, mert úgy tűnik a kapitalizmus nem oldja meg, a másiknál pedig azért, mert a cselekvéseink iránya már eleve elrendeli a világvégét. De mi van, ha világelejében gondolkodunk? Azoknak az embereknek, akik az elmúlt 25 évben környezeti ügyekkel foglalkoztak, jó része kiégett már. Néhányuk még odáig is eljut, hogy elengedje a küzdelmet. De Takács-Sánta András más utat választott. 2024 májusában megjelent kötetében arra buzdít bennünket, hogy szálljunk be egy más logikára épülő világ építésébe. Hogy bátran keressük azokat az utakat, amik a szokásos üzletmenetet fenntartó technooptimizmus és az összeomlás elkerülhetetlenségét hirdető adaptáció mellett egy harmadik lehetőséget kínál: a cselekvő remény megközelítését. De mi is a cselekvő remény útja? Hogyan lehetnénk részesei a világelejének? A szerzővel Köves Alexandra beszélget. Bárki, aki szembenéz korunk válságaival felteszi magának azt a kérdést, hogy most mit tegyek? Higgyek abban, hogy a technológia, a piacok, a kormányok majd megoldják? Vagy abban, hogy az emberiség eddig is mindent megoldott, most is meg fogja? Vagy készüljek fel arra a lehetőségre, hogy belátható időn belül összeomlik az általam ismert civilizáció, és nekem meg kell tanulnom nem csak szembenézni ezzel, de egyéni vagy kisközösségi szinten felkészülni a Mad Max világra? Az első esetében nem csinálok semmit. A másik esetében pedig nem csinálok semmit, ami arra irányul, hogy elkerüljük az elkerülhetőt. Takács-Sánta András humánökológus megpróbálta több tucat mikroesszében megírni azt, hogy hogyan cselekedhetünk úgy, hogy a mostani pazarló civilizációnk helyébe valami jobbat építsünk. Nem vakon. Nem optimistán. Nem pesszimistán. Nem realistán. Egyszerűen úgy, hogy átértékeljük a saját értékeinket, értékrendjeinket, és elfogadva a kiszámíthatatlan és bizonytalan jövőt elkezdjük építeni a világelejét. Ha összejön, jó lesz. Ha nem jön össze, akkor pedig legalább megpróbáltuk a gödröt kevésbé mélyre ásni. Az évadzáró adásban Köves Alexandra beszélget a szerzővel valószínűségekről, bizonytalanságról, a jövőképek fontosságáról és a reményről.

Milyen együttélési forma a cohousing? Milyen sikeres példákat ismerünk? Megoldást jelenthet-e a lakhatási válságra? Milyen közpolitikai beavatkozásokra lenne szükség a cohousing elterjedéséhez? Milyen az élet a cohousingban? Miben különbözik egy hagyományos társasháztól? Hogyan szerveződik egy ilyen közösség? Hogyan lehet közpolitikai szinten támogatni? Milyen a finanszírozási háttere egy ilyen kezdeményezésnek? Szabó Juliannával, a Műegyetem Urbanisztika Tanszékének oktatójával és a Cohousing Budapest szervezet egyik alapítójával Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Mióta létezik ez az együttélési forma? Milyen jó példákat ismerünk Magyarországon és külföldön? Mitől lesz közösség a közösség? Mi a demográfiai összetétele a cohousingban lakó közösségeknek általában? Mennyi időre kell elköteleződni (egy egyébként rendkívül változó világban)? Hogyan oldják fel a konfliktusokat a lakók? Mi a finanszírozási háttere egy cohousingnak? Milyen közpolitikai, várostervezési beavatkozásokkal lehetne elősegíteni a cohousing gyakoribbá válását? Ismerünk-e rossz példákat? Mit lehet tanulni belőlük? Mivel foglalkozik a Cohousing Budapest szervezet? Mit csináljon az, aki cohousingban szeretne lakni?

Mit jelent a Párizsi Megállapodásban szereplő másfél fokos határ? Átléptük-e már? Hogyan működik a meteorológia és a klímatudomány? Mennyiben változtatta meg a meteorológia működését a klímaváltozás? Lakatos Mónikával, a Hungaromet Zrt éghajlati szakértőjével Gébert Judit beszélget. „A 2023-as év volt a mérések kezdete óta a legmelegebb, globálisan 1,48 °C-kal haladtuk meg az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletet (1850–1900).”  De hogyan értsük ezt a mondatot? Mióta vannak pontos méréseink? Honnan vannak adataink az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletről? Miért ez a referenciaidőszak? Más referenciaidőszakok mennyiben vezetnek más eredményhez? Lakatos Mónikával, a Hungaromet Zrt éghajlati szakértője Gébert Judit beszélget ilyen és ehhez hasonló kérdésekről. Jelenti-e ez azt, hogy elbuktuk a párizsi célokat? Mit jelent a másfél és a két fok közötti különbség? Mit jelent az El Nino jelenség és hogyan befolyásolta a 2023-as eredményeket? Mikor beszélünk „szélsőséges” időjárásról? Milyen ok-okozati hatásokon keresztül hat a klímaváltozás a szélsőséges időjárási jelenségekre? Hogyan tudjuk megkülönböztetni, hogy egy szélsőséges helyzetet a klímaváltozás okozta-e vagy sem? Mit kezdjünk azzal az érvvel, hogy „a múltban is változott már a klíma”? Mi a különbség éghajlat és időjárás, meteorológia és klímatudomány között? Mennyiben változtatta meg a meteorológia működését a klímaváltozás? Hogyan modellez a meteorológia? Mitől lesz megbízható egy modell? Hogyan működnek másképp az előrejelzések egy hétre és több évtizedre? Mire számíthatunk Magyarországon időjárás tekintetében a közeljövőben?

Az elmúlt évszázadok arról szóltak, hogy az emberiség kiépített egy globális civilizációt, amelyben a világ különböző régiói nagyon eltérően fejlődtek, és így nagyon eltérő lehetőségekkel és érdekekkel rendelkeznek a fenntarthatósági átmenetben. Emiatt a gyarmatosítás történelmi és jelenkori megértése megkerülhetetlen ebben a kérdéskörben. Két adással ezelőtt körbejártuk azt a kérdéskört, hogy Magyarországon miért nehéz a dekolonizáció párbeszédében elhelyezni magunkat. Az előző adás egy olyan konkrét eseten keresztül világított rá az eltérő fejlődési pályák fenntarthatósághoz köthető kérdéseire, mint egy francia koreográfus döntése arról, hogy nem fog repülni. A mostani adásunkban maradunk ennél a témánál, hiszen az, hogy sikerül-e kilábalnunk jelenkorunk környezeti és társadalmi válságaiból, hihetetlen nagymértékben múlik azon, hogy tudunk-e valamilyen igazságoshoz közelítő megoldást találni arra, hogy a globális dél és észak eltérő fejlődését okosan kompenzálni tudjuk. Az adásban Köves Alexandra újra Ginelli Zoltán kritikai geográfussal, történésszel beszélget a dekolonizációról. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a gyarmatosítás időszakának vége, a mai napig gazdasági, politikai és szellemi függőségben léteznek papíron önrendelkező országok. Míg a gazdasági gyarmatosítás nagyon is aktuális kérdéskör, ma már azt is nehéz megállapítani, hogy kik gyarmatosítanak kiket. Mindeközben ritkán beszélünk a tudás gyarmatosításáról, és nem is gondolunk bele, hogy a gyarmatosítással elterjedt európai gondolkodásmód kifejezetten hátrányba hozza azokat a szereplőket, akik másik kultúrkörből valók. Még a gyarmatosításról szóló tudományos diskurzus is a még mindig domináns nyugati értelmezésen szűrődik keresztül. Ugyanakkor a klímaválság kapcsán a dekolonizáció kulcsfontosságú terület egyrészt azért, mert maga a válság is a leginkább kiszolgáltatott régiókat sújtja, másrészt pedig azért, mert egyértelműen nem tudnak már ugyanazon fejlődési pályán mozogni, mint ahogyan azt a centrum országok tették. Éppen ezért jogosnak tűnhet az a követelés is, hogy ezeket a hátrányokat globális szinten kompenzálják. Mindeközben, ha a repülőjegyünkön karbonkompenzációt vásárlunk, fogalmunk sincs arról, hogy centrum országokhoz tartozó pénzügyi szolgáltatók machinációin keresztül valójában – mérhetetlenül cinikus módon - a neokolonizációhoz járultunk hozzá, mivel azok földfelvásárlásokra fordítják ezeket az összegeket a perifériákon azzal a felkiáltással, hogy majd megelőzik a további környezeti romlást. Hogyan tudjuk átértelmezni a gyarmatosítás és a gyarmat fogalmait? Mik a legfontosabb okok, amiért meg kellene állítani a gyarmatosítást? Ezekről a témákról beszélget Köves Alexandra Ginelli Zoltán kritikai geográfussal, történésszel.