Új Egyenlőség

Május 8. óta több mint húsz írás és öt podcast jelent megaz Új Egyenlőség „Demokrácia és baloldal” rovatában. A hatodik podcastban Kiss Ambrus és a sorozatot szerkesztő Scheiring Gábor összegezte, hol tart a vita.A rovat a kormányváltás után indult, abból a kérdésből, hogymi a baloldali értékek és a baloldali politika szerepe a poszt-Orbán Magyarországon. Eddig 22 cikk jelent meg 21 szerzőtől. Scheiring szerint ez az egyik leghosszabb és legtöbb hozzászólót megmozgató baloldali vitasorozat, amit 2000 óta a hazai sajtóban követett.Scheiring szerint a sorozat elsődleges célja nem intellektuális volt, hanem „traumafeldolgozó közösségépítés”. A demokratikus újrakezdésnek mindenki örül, de majdnem egy évszázad óta először nincs baloldali képviselet a parlamentben. Egy középjobb kormánypárt két szélsőjobbpárttal szemben szerinte nem ideális helyzet a demokrácia jövője szempontjából.A sorozat azt is üzeni: nem igaz, hogy egy „ideológiákontúli” pragmatikus korszak kezdődött. Baloldali értékeket bátran fel lehet vállalni, ezekért nem kell elnézést kérni. A szerkesztők szándékosan nem pártalapításról kérdezték a szerzőket; a hozzászólók szinte egyetértettek abban, hogy annak most nincs itt az ideje.A legtöbb írás a baloldal Tisza-korszakbeli stratégiájávalfoglalkozott. A szerzők többsége elválasztotta az időtávokat. Rövid távon a kormány számos jó lépést tesz. Hosszú távon viszont nem várható olyan modellváltás a gazdaságpolitikában, az identitáskínálatban és a demokráciamélységében, amely fenntarthatóvá tenné a demokráciát, és megfelelne egy ökoszociális baloldalnak. Szalai Erzsébet írása azt vizsgálta, mennyire mély a változás: rendszerváltás, kormányváltás, vagy gazdasági és kulturális modellváltásis.Témaként előkerült a zöld politika és a klímaválság, aszakszervezeti és alulról jövő civil szerveződés, valamint az értelmiség szerepe.Scheiringet két téma örömmel lepte meg. Az egyik az érzelmek szerepe: a sérülékenység, a düh és a gyász mint a baloldali identitás építőkövei. A régi baloldal egyik hibája éppen az volt, hogy nem épített közösséget.A másik a vezetés kérdése. A Tisza erősen központosított,mindössze néhány tucat taggal működő mozgalom, a baloldal viszont gyakran a bázisdemokráciához tér vissza – miközben hiányzik a lehetőségeket megragadó, bátor vezető. Scheiring az amerikai időközi választások új baloldali politikusaira hivatkozott: mögöttük évtizedes mozgalomépítés áll, aholközépszintű vezetők és káderek tanultak egymástól. Ilyen tanulási folyamatot a szerb mozgalom is mutat, az Otportól a mostani tiltakozásokig. Magyarországon ehelyett inkább messiásvárás, összeomlás és újrakezdés váltja egymást. Kiss Ambrus azt vetette fel, hogy a szerbiai, karizmatikus vezető nélküli tömörülés másik utat mutat, bár annak kockázatai is vannak.Scheiring saját bevallása szerint több írást várt volnamagáról a demokrácia intézményi és társadalmi szerkezetéről, a baloldaliságot elfogadó liberális irányból, a külpolitikáról (Hegyi Gyula megosztó írása kivétel) és a nemek közötti egyenlőségről. Kiss Ambrus a szakszervezeti vezetőkhiányát érezte a leginkább. Scheiring szerint ez az államszocialista örökséget és az Orbán-rendszer elnyomását tükrözi: sok szakszervezeti tagnak a „baloldal”ma inkább taszító szó. Az Egyesült Államokban viszont a szakszervezetek támogatottsága 71 százalék körül van, az 1960-as évek óta a legmagasabb, és az új típusú szerveződés választási eredményekben is látszik.

A beszélgetés központi kérdése, hogy van-e még helye és jövője a baloldali politikának Magyarországon, és ha igen, milyen értékek mentén szerveződhet újjá. Kis Miklós írásának provokatív címe – Meghalt a baloldal, éljen a baloldal! – egyszerre fejez ki veszteséget és reményt. A magyar Országgyűlésből kiszorultak a baloldali pártok, ami történelmi léptékű fordulat, de ez nem jelenti azt, hogy a baloldali értékek vagy az azokat valló emberek eltűntek volna. A legfontosabb kérdés nem az, hogy milyen új baloldali pártra van szükség, hanem az, hogy milyen társadalmi ügyeket és értékeket kellene képviselnie egy új politikai erőnek. A beszélgetés szerint a magyar baloldal egyik legnagyobb hiányossága, hogy elveszítette a kapcsolatát a munkavállalók és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok képviseletével. A munka világának kérdései – a munkavállalói jogok, a Munka Törvénykönyve, a szakszervezetek megerősítése és az érdekvédelem – továbbra is meghatározó baloldali ügyek lehetnének. Kis Miklós hangsúlyozza, hogy a szakszervezeteknek nem csupán szolgáltató szervezetként kellene működniük, hanem valódi érdekérvényesítő szerepet kellene betölteniük. A klasszikus szociáldemokrata értékeknek ma is van létjogosultságuk, de ehhez megfelelő szervezeti keretekre és hiteles politikai képviseletre van szükség. A beszélgetés egyik legizgalmasabb témája a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatása. A 2024-es IMF-tanulmányra hivatkozva elhangzik, hogy a fejlett gazdaságok munkahelyeinek körülbelül 60 százalékát érintheti az AI, és ezek mintegy harmadát akár helyettesítheti is. A változás első jelei már láthatók: csökken a junior pozíciók száma, így különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a pályakezdő, akár diplomás fiatalok. A folyamat később a tapasztaltabb munkavállalókat is elérheti. Az alapjövedelem fontos lehetséges válasz lehet erre a kihívásra, de önmagában nem oldja meg a problémát. A munka ugyanis nemcsak jövedelmet biztosít, hanem társadalmi státuszt, közösséget, célt és értelmet is ad az emberek életének. Ezért felmerül a garantált munkahelyek lehetősége is. A következő évtizedek egyik legfontosabb politikai kérdése az lesz, hogy a technológiai fejlődés eredményeiből a társadalom egésze részesül-e, vagy a megtermelt gazdasági értékek egy szűk elit kezében összpontosulnak. A beszélgetés egyik fontos állítása, hogy a Mi Hazánk tudatosan igyekszik megszólítani a munkavállalói rétegeket, és olyan témákat emel be a politikai közbeszédbe, amelyek hagyományosan a baloldalhoz tartoznának. Ha a baloldal nem kínál hiteles képviseletet ezeknek a társadalmi csoportoknak, akkor azok könnyen a szélsőjobboldal felé fordulhatnak. Kis Miklós szerint egy új, hiteles baloldali politikai erő jelenthetne alternatívát és állíthatná meg ezt a folyamatot. A munkavállalók érdekeinek képviseletét tehát nem lehet átengedni más politikai szereplőknek. A beszélgetés kitér arra is, hogy létrejöhet-e sikeres politikai mozgalom erős vezető nélkül. A jelenlegi, erősen mediatizált politikai környezetben a vendég szerint szükség van olyan vezetőre, aki képes szervezni a mozgalmat, hitelesen kommunikálni, és közben nem él vissza a közösség bizalmával. A magyar baloldal egyik problémája éppen az, hogy eddig nem tudott olyan tartósan hiteles vezetőt felmutatni, aki erkölcsi, szakmai és emberi szempontból is képes lett volna képviselni és sikerre vinni a baloldali értékeket. A beszélgetés végkövetkeztetése szerint a baloldal jövője nincs előre eldöntve. Lehetséges egy új politikai erő megszerveződése, amely új arcokkal, hiteles vezetővel és világos társadalmi programmal képes visszatérni a politikai térbe. Ehhez azonban először a baloldali értékrendű embereknek kell szembenézniük a jelenlegi helyzettel, és felismerniük saját felelősségüket is az újjászerveződésben.

Az Új Egyenlőség podcastjében Jávor Benedekkel, afenntartható demokrácia lehetőségeiről, a globális környezeti válság és a liberális demokrácia válságának összefüggéseiről beszélgettünk. Ez az adás, és az ennek alapjául szolgáló két cikk is része az Új Egyenlőség demokrácia és baloldal vitasorozatának.A beszélgetés kiindulópontja, hogy a világ egyszerre több,egymással összefüggő válsággal küzd. Miközben a klímaváltozás egyre sürgetőbb beavatkozást követel, a demokratikus intézményekbe vetett társadalmi bizalom ismeggyengült. Az illiberális és jobboldali populista politikai erők sok választó számára vonzó alternatívának tűnnek, mert egyszerű válaszokat és a korábbi életmód fenntartását ígérik. A környezeti válság tagadása azonban nem megoldás:a problémák mindennapi tapasztalattá váltak, és előbb-utóbb a politikai döntéshozókat is szembesítik a következményekkel.A fenntartható politika egyik legnagyobb akadálya azúgynevezett időhorizont csapdája. A politikusok jellemzően négyéves választási ciklusokban gondolkodnak, ezért nehezen vállalnak olyan strukturális reformokat, amelyek eredményei csak hosszabb távon jelentkeznek. Jávor Benedek szerint a megoldás egyik útja olyan intézmények megerősítése, amelyek a napi politikai versengéstől függetlenül képviselik a jövő nemzedékek érdekeit.Emellett fontos a részvételi demokrácia fejlesztése és a helyi döntéshozatal szerepének növelése. A francia klímatanácsok példája azt mutatja, hogy a bevont állampolgárok akár ambiciózusabb környezetvédelmi javaslatokat is támogathatnak, mint a hagyományos politikai szereplők.A beszélgetés hangsúlyos kérdése, hogyan lehet a zöldátállást társadalmilag igazságossá tenni. Az emberek jelentős része támogatja a környezet védelmét, de tart az energiaárak, az adók emelkedésétől és a munkahelyek elvesztésétől. Ha a környezetvédelmi intézkedések terheit elsősorban az alacsonyabb jövedelmű háztartások viselik, miközben a támogatások a tehetősebbekhez jutnak, az ellenállást és társadalmi elégedetlenséget szül. A francia sárgamellényes mozgalom is figyelmeztet arra, hogy a klímapolitika nemválasztható el a társadalmi igazságosságtól.Jávor Benedek ezért olyan zöldpolitikát sürget, amelykompenzálja a kiszolgáltatottabb csoportokat, támogatja a munkahelyteremtést, és a környezeti erőforrásokat közös vagyonnak tekinti. Példaként említi az osztrák klímabónusz rendszerét, amelyben a karbonadó bevételét egyenlő alaponosztották vissza az állampolgároknak.A zöld átállás és a gazdasági fejlődés nem feltétlenülállnak ellentétben egymással. Az új zöldiparágak munkahelyeket teremthetnek, ugyanakkor gondoskodni kell azokról a térségekről és dolgozókról is, akiket a fosszilis iparágak visszaszorulása hátrányosan érint. A vállalati szféra sem egységes: sok cég számára a kiszámítható, hosszú távú környezetpolitika teremti meg a biztonságos beruházások feltételeit.A beszélgetés legfontosabb üzenete: a fenntarthatódemokrácia nem pusztán környezetvédelmi kérdés. Olyan demokratikus és gazdasági rendszerre van szükség, amely képes hosszú távon gondolkodni, bevonja az állampolgárokat, és igazságosan osztja el a zöld átállás költségeit és előnyeit. A klímaválság kezelése így nemcsak kényszer, hanem lehetőség is lehet egy igazságosabb társadalom megteremtésére.

Az Új Egyenlőség podcast adásában Gregor Anikóval, az ELTE oktatójával és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete ELTE-s szervezetének vezetőjével beszélgettünk az állami fenntartású egyetemek bérezési problémáiról, a felsőoktatás finanszírozásáról és a szakszervezeti érdekképviselet szerepéről. A beszélgetés központi témája az volt, hogy az állami fenntartásban maradt egyetemek oktatóinak bérei az elmúlt években jelentősen leszakadtak a modellváltó, alapítványi fenntartású egyetemek béreihez, illetve a pedagógus-béremelésekhez képest. Gregor szerint az állam nem háríthatja el felelősségét az állami felsőoktatás finanszírozásában, hiszen ezek az intézmények olyan szakembereket képeznek, akik később az állami szektorban dolgoznak majd, például pedagógusként, gyógypedagógusként, jogászként vagy közigazgatási szakemberként. A modellváltó egyetemek esetében a fenntartói és bérpolitikai döntések a kuratóriumok hatáskörébe kerültek, így az ott dolgozók bérköveteléseikkel elsősorban saját intézményük vezetéséhez fordulhatnak. Az állami egyetemeknél azonban a bérrendezés kizárólag kormányzati döntés kérdése. A beszélgetés során elhangzott, hogy a modellváltás időszakában többször is felmerült: a magasabb bérek egyik feltétele az alapítványi fenntartás elfogadása lehetne. Gregor Anikó részletesen ismertette az egyetemi életpálya anyagi problémáit. A doktori képzésben részt vevő hallgatók ösztöndíja havi 140 ezer, majd 180 ezer forint, amely szerinte a szegénységi küszöb alatt marad. Az ELTE-n belépő tanársegédek garantált minimálbére jelenleg bruttó 530 ezer forint, miközben az országos statisztikák szerint az egyetemi oktatók átlagkeresete meghaladja a bruttó 1 millió forintot. Az ELTE-n az oktatói átlagbér körülbelül bruttó 850 ezer forint, ami 20-30 százalékos elmaradást jelent. Jelentős különbségek vannak az egyes karok és tudományterületek között is. Különösen nehéz helyzetben vannak a támogató munkakörökben dolgozók, például a könyvtárosok, laboránsok és adminisztratív munkatársak. A szakszervezet követelése egy egyszeri, általános, 30 százalékos béremelés az állami egyetemeken 2026. január 1-jétől. Számításaik szerint ez éves szinten mintegy 15 milliárd forintba kerülne, amelynek körülbelül egyharmada adók és járulékok formájában visszakerülne a költségvetésbe. A szakszervezet szerint a szükséges forrás előteremthető lenne, amennyiben ehhez politikai akarat társulna. A kezdeményezést a miniszterelnökhöz is eljuttatták egy rövid összefoglaló formájában, azonban a beszélgetés időpontjában még nem kezdődtek hivatalos tárgyalások a kormánnyal. A beszélgetés kitért a szakszervezeti szervezettség helyzetére is. Az ELTE mintegy 3500 dolgozója közül jelenleg körülbelül 500-an tagjai a szakszervezetnek, ami az elmúlt évekhez képest növekedést jelent. Gregor hangsúlyozta, hogy a közösségi médiás támogatás önmagában nem elegendő, valódi érdekvédelemhez szervezett közösségekre és aktív részvételre van szükség. Úgy véli, Magyarországon erős szakszervezetek nélkül nehéz igazságosabb munkafeltételeket és béreket kiharcolni. Zárásként Gregor Anikó arról beszélt, hogy nem bánta meg szakszervezeti szerepvállalását. Véleménye szerint a mai Magyarországon nagyobb szükség van erős munkavállalói érdekképviseletekre, mint valaha. Emellett a média felelősségét is hangsúlyozta abban, hogy a munkavállalói problémák és bérharcok nagyobb nyilvánosságot kapjanak, valamint szükségesnek tartja a tiszteletteljes és érdemi közbeszéd fenntartását a közös társadalmi ügyekről.

Az Új Egyenlőség podcast adásának középpontjában a magyar gazdaság előtt álló három nagy kihívás áll: a klímaváltozás hatásai, a kormányváltás utáni gazdasági átmenet, valamint az uniós források felhasználásának kérdése. Ennek kapcsán Büttl Ferenc közgazdász volt a vendégünk. A beszélgetés első témája a nyári hőhullámok és azok energetikai következményei. A paksi atomerőmű működését veszélyeztető helyzet rávilágított arra, hogy Magyarország energiarendszere és infrastruktúrája mennyire sérülékeny a klímaváltozás hatásaival szemben. A résztvevők szerint a klímaváltozás már nem egyszeri esemény vagy átmeneti probléma, hanem hosszú távú „megatrend”, amelyhez az országnak alkalmazkodnia kellene. Az elmúlt évtizedekben azonban jelentős lemaradás halmozódott fel az energiahálózat fejlesztésében, a decentralizált energiatermelés kialakításában és az energiahatékonyság javításában. A nyári események figyelmeztetésként szolgáltak arra, hogy a jövőben egyre gyakoribbá válhatnak a hasonló válsághelyzetek. A második nagy témakör a kormányváltás gazdasági hatása. A beszélgetésben elhangzik, hogy a befektetői bizalom bizonyos területeken már erősödött, amit a forint árfolyama és az állampapírpiaci folyamatok is jeleznek. Ugyanakkor az ország gazdasági átvilágítása és a korábbi rendszerhez kötődő szerződések, beruházások felülvizsgálata jelentős bizonytalanságot okoz a piaci szereplők számára. A szakértők szerint különösen fontos lenne, hogy a kormány világos irányelveket fogalmazzon meg arról, hogyan kezeli a korábban megkötött szerződéseket és a vitatott beruházásokat. Ennek hiányában a vállalkozások beruházásokat halaszthatnak el, visszafoghatják a béremeléseket, vagy akár létszámleépítésekre is kényszerülhetnek. Kiemelt figyelmet kapnak az uniós források is. A beszélgetés résztvevői szerint a helyreállítási alap (RRF) forrásai rövid távon is képesek lehetnek élénkíteni a gazdaságot, ugyanakkor kérdéses, hogy az előző években elköltött támogatások elszámolása során milyen problémák merülhetnek fel. Elképzelhető, hogy bizonyos szabálytalan felhasználások miatt Magyarországnak visszafizetési kötelezettségei keletkeznek, ami mérsékelheti az új források pozitív hatását. Emellett az is kihívást jelent, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklusból még rendelkezésre álló pénzeket 2029-ig hatékonyan fel lehessen használni. A beszélgetés záró részében a költségvetési helyzet kerül előtérbe. A magyar államháztartás magas hiányának csökkentése komoly feladat lesz a következő években, fontos, hogy nem kizárólag megszorításokkal érhető el eredmény. A gazdasági növekedés felgyorsítása, a pazarló kiadások visszaszorítása és az állami működés hatékonyabbá tétele egyaránt hozzájárulhat a hiány mérsékléséhez. Ugyanakkor Magyarország nyitott gazdaságként továbbra is erősen függ a nemzetközi folyamatoktól, ezért a külső környezet alakulása meghatározó lesz a következő évek gazdasági teljesítménye szempontjából. Összességében Magyarország egyszerre néz szembe klíma-, energia- és gazdaságpolitikai kihívásokkal. A siker kulcsa a kiszámítható kormányzati működés, az uniós források hatékony felhasználása, valamint a hosszú távú alkalmazkodási stratégiák kialakítása lehet.

Az Új Egyenlőség podcast aktuális adásában az egészségügyhelyzete és az új kormány előtt álló legfontosabb feladatok kerültek terítékre. A beszélgetés vendége Rékassy Balázs orvos és egészségügyi szakmenedzser volt, aki egyszerre látja a rendszer működését szakpolitikai és gyakorlati oldalrólis. A középpontban az a kérdés állt: mit lehet rövid távon reálisan megváltoztatni egy olyan egészségügyi rendszerben, amely évek, sőt évtizedek óta forráshiánnyal, szervezési problémákkal és súlyos munkaerőhiánnyal küzd. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy önmagában már fontos jelzés, hogy az egészségügy ismét kiemelt kormányzati prioritássá vált, és önálló tárcát kapott. Az első intézkedések ugyan inkább a nyitottságot és az átláthatóságot szolgálják – például a kórházi kommunikációkorlátozásainak feloldása –, de azt mutatják, hogy az új vezetés érzékeli a rendszer válságát, és kész szembenézni a valós problémákkal. A legégetőbb kérdések közé tartozik a várólisták csökkentése. Rékassy Balázs szerint azonban nem létezik gyors csodaszer. Az ortopédiai műtétek esetében évek alatt felhalmozódott várakozások alakultak ki, miközben a finanszírozás nem ösztönzi eléggé az intézményeket a kapacitások bővítésére. Hasonló problémák figyelhetők meg a szakrendeléseknél és a diagnosztikai vizsgálatoknál is, ahol sok esetben hónapokat kell várni egy kardiológiai vizsgálatra, CT-re vagy MR-re. A háttérben egyszerre állnak finanszírozási korlátok, területi egyenlőtlenségek és a szakemberhiány. A beszélgetés egyik fontos megállapítása, hogy a többletforrások önmagukban nem oldanak meg mindent. Az évente ígért plusz egészségügyi források jelentős részét várhatóan a szakdolgozói bérek emelésére és a kórházak adósságainak rendezésére kell fordítani. Ez szükséges ahhoz, hogy ismét vonzó pálya legyen az egészségügy, ugyanakkor kevés mozgásteret hagy más fejlesztésekre. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a rendszer átalakításához nemcsak pénzre, hanem átgondolt szervezési és ösztönzési reformokra is szükség van. Szó esett a magán- és közellátás kapcsolatáról is. Bár rövidtávon csábító megoldásnak tűnhet a magánszolgáltatók bevonása a várólisták ledolgozásába, hosszabb távon ez tovább gyengítheti az állami rendszert, ha a szakemberek egyre nagyobb arányban a magánszektor felé áramlanak. Ezért a vendég szerint elsősorban az állami intézmények működési feltételeit és motivációs rendszerét kell megerősíteni.Az adás végén a beszélgetés az egészségügy egyik legnehezebb dilemmájára, az egyedi és rendkívül drága terápiák finanszírozására tért ki. A modern orvostudomány egyre több személyre szabott kezelést kínál, ezek azonbangyakran százmilliós vagy akár milliárdos nagyságrendű költséget jelentenek. Ilyenkor a döntéshozóknak azt kell mérlegelniük, hogy a rendelkezésre álló közpénzekből hogyan lehet a lehető legnagyobb egészségnyereséget biztosítani a társadalom számára. Ez egyszerre egészség-gazdaságtani, etikai és társadalompolitikai kérdés, amelyre nincsenek egyszerű válaszok.A podcast legfontosabb üzenete, hogy az egészségügymegújítása nem néhány hónap alatt végrehajtható feladat. Az új kormány előtt álló kihívások egyszerre pénzügyiek, szervezésiek és szakpolitikaiak. A siker azon múlhat, hogy a rövid távú látványos eredmények mellett képes lesz-e olyanhosszú távú reformokat elindítani, amelyek javítják az ellátás minőségét, csökkentik a várakozási időket és erősítik az esélyegyenlőséget a magyar egészségügyben.

Az Új Egyenlőség podcast adásának vendége: Éber Márk Áron.A beszélgetés központi kérdése, hogy a közelmúlt politikaiváltozása milyen mélységű átalakulást jelent Magyarországon, és hogy ebből következhet-e egy szélesebb értelemben vett „közös felszabadulás”. A résztvevők egyetértenek abban, hogy bár jelentős politikai fordulópontról van szó, önmagában ez még nem tekinthető rendszerváltásnak. Egy valódi rendszerváltás ugyanis nemcsak politikai, hanem gazdasági és társadalmi szerkezetváltást is jelentene, aminek jelenleg nem láthatóak az egyértelmű jelei.A beszélgetés egyik kulcsállítása, hogy a mostani helyzetinkább lehetőség, mint kész eredmény. Megnyílt egy tér arra, hogy a társadalom különböző szereplői aktívabban vegyenek részt a közélet alakításában, ugyanakkor a „felszabadulás” még nem történt meg. Ehhez tudatos politikai és társadalmi cselekvés szükséges.Kiemelt szerepet kap a munka világa mint a szabadság egyiklegfontosabb meghatározó tényezője. A beszélgetők  szerint az emberek mindennapi mozgásterét alapvetően az határozza meg, hogy milyen munkafeltételek között élnek ésdolgoznak. Ha a munkavállalók érdekérvényesítő képessége – például a szakszervezeteken keresztül – erősödik, az szélesebb társadalmi szinten is növelheti a szabadságot. Ehhez azonban konfliktusok vállalására van szükség,hiszen a politika nem kerülheti meg az érdekellentéteket.A beszélgetés hangsúlyozza, hogy a jövőben elkerülhetetlenek lesznek az értékviták és az érdekviták. A kérdés nem az, hogy lesznek-e konfliktusok, hanem az, hogy ezek miként jelennek meg, és hogyan kezeli őket az állam. Különösen fontos lesz, hogy a kormányzat hogyan viszonyul a munkaadók és munkavállalók közötti érdekütközésekhez, és milyen intézményi kereteket teremt ezek kezelésére.A baloldali gondolkodás szerepe is új megvilágításba kerül.A beszélgetők  szerint nem elsősorban pártpolitikai kérdésről van szó, hanem arról, hogy kik és hogyan képviselik atársadalmi szolidaritás, az egyenlőség és a közjó értékeit. Ezt a szerepet ma részben a szakszervezetek és különböző civil szervezetek töltik be, különösen azok, amelyek a lakhatás, a szegénység vagy a kiszolgáltatott csoportok helyzetével foglalkoznak.Felmerül a beszélgetésben a „technopopulizmus” fogalma is,amely egy sajátos politikai működést ír le: egyszerre épít a társadalmi elégedetlenségre és a szakértői irányítás ígéretére. Ez a kettősség azonban veszélyeket is rejt, mert korlátozhatja a valódi demokratikus részvételt, ha adöntések végső soron mégis szűk körben születnek meg.A beszélgetés egyik legfontosabb gondolata a közösfelszabadulás elmélete. Eszerint a szabadság nem pusztán egyéni kérdés, és nem mérhető fogyasztási lehetőségekben. A mai gazdasági rendszer gyakran azt sugallja, hogy a szabadság a vásárlás és az anyagi javak megszerzésén keresztül valósul meg, de ez valójában korlátozott és illuzórikus. A valódi felszabadulás kollektív: akkor jön létre, ha a társadalom közösen képes olyan intézményeketés rendszereket működtetni, amelyek nem a profitot, hanem az emberek szükségleteit szolgálják.Ide tartozik például a közoktatás, a közegészségügy vagy másközszolgáltatások megerősítése. Ezek azok a területek, ahol a közösségi logika alternatívát kínálhat a piaci működéssel szemben. A felszabadulás tehát nem egy egyszeri esemény, hanem hosszabb távú közös építkezés eredménye.Összességében a beszélgetés arra jut, hogy a jelenlegipolitikai helyzet egy fontos nyitány, de a valódi kérdés az, hogy a társadalom élni tud-e ezzel a lehetőséggel, és képes-e tartós, igazságosabb berendezkedést létrehozni.

Az Új Egyenlőség podcast aktuális adásában a magyarpolitikai tér egyik legfontosabb kérdését járjuk körbe: milyen szerep vár a baloldalra a TISZA megjelenésével és egy esetleges új politikai korszak kezdetén. A beszélgetés vendége Szombati Kristóf antropológus, aki három lehetséges politikai forgatókönyvön keresztül próbálja értelmezni a jelenlegi helyzetet és a jövő kilátásait.Kiindulópontként a beszélgetés rögzíti: Magyarországonjelenleg gyakorlatilag nincs erős parlamenti baloldal, és a parlamenten kívüli szervezetek is gyengék. Ebben a helyzetben merül fel a kérdés, hogy vajon a TISZA képes lehet-e részben betölteni a baloldal hagyományos szerepét –különösen a demokratikus intézményrendszer helyreállítása terén.Szombati három forgatókönyvet vázol fel. Az első egydemokratikus fordulat, amelynek középpontjában a jogállamiság helyreállítása és az európai integráció erősítése áll. A második egy centrista restauráció: ebben az esetben egy alapvetően tőkepárti gazdaságpolitika társulna bizonyostársadalompolitikai engedményekkel, hasonlóan a nyugat-európai centrista modellekhez. A harmadik, kevésbé valószínű, de nem kizárható forgatókönyv az illiberális működés bizonyos elemeinek továbbélése új politikai keretek között, akár egy túlhatalom kialakulásával.A beszélgetés egyik kulcsállítása, hogy bármelyikforgatókönyv valósuljon is meg, a TISZA politikájának lesznek korlátai. Különösen a gazdaságpolitika területén várhatóak feszültségek: a tőkeérdekek és a munkavállalói jogok, illetve a szociális igazságosság szempontjai között. Emellett a környezetvédelem és a gazdasági növekedés konfliktusa is várhatóan ütközési pontokat hoz felszínre.Ebben a helyzetben a baloldalnak – még ha intézményesengyenge is – fontos szerepe lehet. Szombati három alapfunkciót azonosít. Az első a „demokratizációs támasz”: vagyis a baloldali szereplők feladata, hogy támogassák és mélyítsék a demokratikus átalakulást. A második a „radar”funkció: felismerni és láthatóvá tenni azokat a társadalmi csoportokat és problémákat, amelyek kimaradnak a kormányzás fókuszából. A harmadik pedig az „egyenlősítő pólus”: olyan mozgalmak és hálózatok építése, amelyek képesek hosszabb távon társadalmi alternatívát kínálni.A beszélgetés hangsúlyozza, hogy a baloldal újjáépítése nemfeltétlenül pártpolitikai szinten kezdődik. Sokkal inkább a szakszervezetek megerősítésében, az önkormányzati politikában és a helyi közösségekhez kötődő aktivizmusban rejlik a kiút. Ezek a terepek képesek újraépíteni a társadalmibeágyazottságot, és hitelesebbé tenni a baloldali politikát a választók szemében.Külön figyelmet kap az a veszély is, hogy a társadalmi elégedetlenség – amely egy új kormányzás során elkerülhetetlen – nem baloldali, hanem szélsőjobboldali irányba csatornázódik. Ezért kulcskérdés, hogy a baloldal képes legyen megszólítani és képviselni azokat a csoportokat, amelyek a változások veszteseinek érzik magukat.Összességében a podcast arra a következtetésre jut, hogy aTISZA-korszak nem teszi feleslegessé a baloldalt – épp ellenkezőleg: új szerepeket és új stratégiákat kényszerít ki. A kérdés nem az, hogy lesz-e baloldal, hanem az, hogy képes lesz-e alkalmazkodni a megváltozott politikai térhez, és új alapokra helyezni saját működését.

A 2026. április 12-i választási forradalom egy újpolitikai korszak kezdete Magyarországon. Mi, az Új Egyenlőség csapatában egyetértünk abban, hogy ez hatalmas lehetőség, de egyben felelősség is. Demokráciaés baloldal címmel új rovatot nyitottunk és vitasorozatot indítottunk.Cikkekben és podcast adásokban szeretnénk körül járni a fenntartható demokratizáció és a baloldali, progresszív politika helyzetét és jövőjét.Az Új Egyenlőség podcast mai adásában egy rendszerszintűkérdés kerül a középpontba: mit jelent valójában az Orbán-rendszer utáni korszak, és milyen esélyei vannak Magyarországon egy fenntartható demokráciának. A beszélgetés apropóját Scheiring Gábor, az Új Egyenlőségbenmegjelent vitaindító írása adja, amely nem pusztán politikai fordulatról, hanem egy történelmi lehetőségről beszél – ugyanakkor komoly csapdákra is figyelmeztet.A kiindulópont szerint az április 12-ei politikai fordulatnem egyszerű elitváltás: valódi újrademokratizációs pillanat. Az új kormány kétharmados felhatalmazása lehetőséget teremt az Orbán-rendszer intézményi és gazdasági örökségének felszámolására, az állam elfoglalt intézményeinek visszafüggetlenítésére és az elszámoltatás megkezdésére. Ugyanakkor a beszélgetés hangsúlyozza: a demokrácia nem merül ki jogi keretekben és intézményi korrekciókban.Az első nagy csapda a gazdasági. A liberális demokrácia világszerte válságban van, részben a növekvő egyenlőtlenségek és a gazdasági kiszolgáltatottság miatt. Magyarországon ez különösen éles kérdés: az alacsony bérekre, külföldi tőkefüggésre és összeszerelő-iparra épülő modell már 2010 előtt is kifulladt, és az Orbán-korszak gazdasági nacionalizmusa sem adott rá valódi választ. Bár az uniós források rövid távon fellendülést hozhatnak, egy új, fenntartható pályához tudatos, fejlesztő állami iparpolitikára van szükség – enélkül újratermelődnek azok a társadalmi frusztrációk, amelyek az autoriter politikát táplálják.A második csapda a politikai elidegenedés. Magyar Péter és a TISZA mozgalom sikeresen mozgósított spektakuláris, szimbolikus és médiavezérelt eszközökkel, ami rövid távon hatékony válasz a kiüresedett politikával szembeni bizalmatlanságra. A kérdés azonban az, hogy mindez képes‑etartós társadalmi részvételt és valódi beleszólási csatornákatteremteni. A beszélgetés szerint a demokrácia stabilitását történetileg a tömegszervezetek – különösen a szakszervezetek – biztosították. Ha nincs társadalmi önszerveződés és „ellenhatalom”, akkor nincs, ami kordában tartsa az új politikai és gazdasági eliteket sem.A harmadik csapda a kulturális. A magyar politikát hosszú ideje a nacionalizmus szervezi, amely sokak számára identitást és biztonságérzetet adott ott, ahol a gazdasági és társadalmi stabilitás hiányzott. Az új kormány részéről megjelentek inkluzívabb gesztusok, de a beszélgetés szerint továbbra is kérdés, hogy valóban sikerül‑e egy befogadó,nem kirekesztő nemzetfogalmat kialakítani, vagy megmarad a régi logika enyhébb változata. A veszély az, hogy a választók végül „az eredetit részesítik előnyben a másolattal szemben”.A podcast végső üzenete: az Orbán utáni korszak valódiesélyt nyit a demokrácia újraépítésére, de ez nem automatikus folyamat. Gazdasági modellváltás, társadalmi részvétel és inkluzív kulturális narratíva nélkül a rendszerváltás könnyen felszínes maradhat. A fenntartható demokrácia nemcsak intézményekben, hanem a mindennapi tapasztalatban dől el.

Az Új Egyenlőség podcast adása Ferge Zsuzsa kivételeséletútját és szellemi örökségét járja körül. A beszélgetés apropóját Misetics Bálint Ferge Zsuzsa 95. születésnapja alkalmából írt tanulmánya adja, amelynek központi gondolata: az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok léteznek, és ezeken változtatni kell.Ferge Zsuzsa társadalmi érzékenységének gyökerei személyes élettapasztalataiba nyúlnak vissza. Családját súlyosan érintette a holokauszt, édesapja elvesztése egész életében meghatározó emlék  maradt számára. A háború után franciaországi környezetben szerzett tapasztalatai  –különösen a szegénység, kirekesztettség és társadalmi különbségek közvetlen megtapasztalása – tovább erősítették érdeklődését a társadalmi egyenlőtlenségekiránt. Ezek az élmények nemcsak morális elköteleződést jelentettek, hanem kutatási irányt is kijelöltek számára.Pályáját empirikus társadalomkutatóként kezdte, a KözpontiStatisztikai Hivatalban. Már első, 1957-es tanulmányában kimutatta, hogy az alacsony jövedelmű munkásrétegek megélhetése nem biztosított: nemcsak az éhezés, de a minőségi táplálkozás, a kultúrához és szabadidőhöz való hozzáférés hiánya is strukturális egyenlőtlenségekre világít rá. Ezek a kutatások megalapozták a későbbi létminimum-számításokat és a szociálpolitikai gondolkodás új irányait.A 60–70-es évektől Ferge Zsuzsa a társadalmi rétegződés,majd az oktatás szerepének vizsgálata felé fordult. Kutatásai rávilágítottak arra, hogy az iskola – a közkeletű hiedelemmel szemben – nem elsősorban csökkenti, hanem sok esetben újratermeli az egyenlőtlenségeket, miközben azokata teljesítmény és érdem látszatával igazolja. Nála a társadalom kutatása sosem öncél volt: a megértés mindig a változtatás lehetőségének előfeltételeként jelent meg.A rendszerváltás időszakában Ferge Zsuzsa markáns kritikával illette mind az államszocializmus demokratikus deficitjeit, mind az újonnan megjelenő piaci fundamentalizmust. Egy demokratikus szociáldemokratatársadalompolitikai vízió mellett állt ki, amelyben az állam felelősséget vállal a létbiztonságért és az egyenlőtlenségek mérsékléséért. Elemzései és megszólalásai a munkaerőpiaci, szociális és társadalombiztosítási reformok során következetesen ezt a szemléletet képviselték – sokszor a korszellem fő sodrával szemben.Kiemelt területe volt a gyermekszegénység. Részt vett aGyerekszegénység Elleni Nemzeti Stratégia kidolgozásában, valamint annak helyi kísérleti programjaiban. Bár ezek a kezdeményezések politikai okokból később háttérbe szorultak, szakmai és erkölcsi jelentőségük máig meghatározó.A beszélgetés zárásában Ferge Zsuzsa legfontosabbörökségeként azt emelik ki, hogy az igazságtalanságokra nemcsak akkor kell figyelni, amikor azok látványosak vagy politikailag népszerűek, hanem a társadalmat strukturálisan meghatározó egyenlőtlenségekre is. Ferge szerint atársadalomtudomány feladata a rejtett mechanizmusok feltárása – mert csak így válik lehetővé a tudatos, demokratikus beavatkozás egy igazságosabb társadalomérdekében.