Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

Hogyan legyek önmagam? - PFY Lélekerősítő Podcast (III./3.)

0:00
49:08
Spol 15 sekunder tilbage
Spol 15 sekunder frem
A Pszichoforyou Lélekerősítő podcast 3. évadában olyan témákról beszélgetünk, amelyeket ti javasoltatok. A legtöbb hallgatónkat foglalkoztató kérdések és problémák közül ezúttal az önmegvalósítás témáját jártuk körül.

Manapság az emberek az önmegvalósítás szó hallatán egy mindenen áttaposó, könyöklő, erőszakos, pénzt és sikert hajhászó viselkedésre gondolnak. Rogers, aki a humanisztikus pszichológia egyik atyja (a jól ismert Maslow mellett) ellenben úgy fogalmazta meg a szó jelentését, hogy az önmegvalósítás az a folyamat, aminek a végén összhangba kerülünk önmagunkkal, az értékeinkkel, összeérünk a személyiségünkkel, megismerjük az erősségeinket és a gyengeségeinket.

Miért érzik mégis sokan úgy, hogy nem a saját életüket élik, hogy nem a számukra fontos célokért dolgoznak, nem a saját értékeiket tartják szem előtt? Hogyan lehet a mai világban önazonossá válni, hogyan segít nekünk ebben is az önismereti munka? Kiderül a legfrissebb Lélekerősítőnkből. Hallgassatok ránk, megéri!

Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit

Utómunka: Molnár Dénes

Flere episoder fra "Pszichoforyou Lélekerősítő"

  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    A jó dolgokat is el kell ilyenkor engedni - Kapcsolati veszteségek és továbblépés

    51:11

    “Az el nem gyászolt hiányaink temetetlen holtak: addig fognak kísérteni az életünkben és a kapcsolatainkban, amíg méltó körülmények között búcsút nem veszünk tőlük” - olvasható a napokban megjelent, 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyvünkben. Bár a veszteségek témája kapcsán elsőként jellemzően a halál és az elmúlás fogalma jut eszünkbe, a fenti mondat a kapcsolati veszteségekre is éppúgy érvényes: az el nem gyászolt válás, szakítás vagy gyerekkor súlyos érzelmi csomagként nehezedhet a vállunkra, és ha valamitől, akkor az idő múlásától biztosan nem várhatunk megkönnyebbülést. De akkor mi segíthet feldolgozni a veszteségeinket? Egyáltalán honnan lehet felismerni a fel nem dolgozott hiányokat, és mit tehetünk azért, hogy a félelmeink helyett a tanulságokat vigyük tovább egy következő kapcsolatba? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk legfrissebb, a kapcsolati veszteségek témájával foglalkozó podcast-adásunkban. Ha érdekelnek a válaszok, hallgassatok ránk! A 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyvet itt tudod megrendelni: https://bit.ly/3ic3uOT Az adásban említett cikkek, könyvek és hivatkozások: https://pszichoforyou.hu/hazassagi-tortenet-interju/ https://pszichoforyou.hu/szemben-nappal-cimu-konyvet-ajanljuk/ https://pszichoforyou.hu/veszteseg-jarvany-gyasz/ https://pszichoforyou.hu/illegalis-gyasz/ John W. James – Russel Friedman: Gyógyulás a gyászból. Budapest, Zafír Press, 2011 Yalom: Szemben a nappal Yalom: Halálról és életről Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit Utómunka: Tóth Zsófia
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    A konfliktus nem győztes-vesztes játszma, hanem lehetőség a fejlődésre – Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast

    49:47

    „…a konfliktusnélküliség egyben kommunikációnélküliséget, kapcsolatnélküliséget is jelent. Nem a konfliktusnélküliség, hanem az azzal való méltó, megfelelő megküzdés az, amire törekednünk érdemes” – tulajdonképpen ez a Popper Péter idézet is lehetne legfrissebb podcast-adásunk mottója, amelyben a konfliktuskezeléssel kapcsolatos nehézségekről beszélgettünk. Miért próbáljuk mindenáron elkerülni a konfliktust? És mi motiválja azokat, akik egy ilyen helyzetben „buldózerként” keresztül akarják vinni a saját igazukat? Vajon miért olyan nehéz tudomásul venni, ha a másik nem azt gondolja, amit mi? Hogyan tudunk fejlődni ezen a téren, és mi mindent nyerhetünk, ha megértjük, hogy a konfliktus nem egy győztes-vesztes harc, hanem egy lehetőség arra, hogy a kapcsolat fejlődjön? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk hamarosan megjelenő, „20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról” című könyvünk kapcsán. Ha érdekelnek a válaszok, hallgassatok ránk! Az adásban említett cikkek és hivatkozások: A „20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról” című könyvet itt tudjátok előjegyezni: https://bit.ly/3ic3uOT Az adásban említett könyvek és cikkek: Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak - Erőszakmentes kommunikáció Készítette: Szabó Eszter Judit és Herendi Kata Utómunka: Tóth Zsófia
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Gå ikke glip af nogen episoder af Pszichoforyou Lélekerősítő - abonnér på podcasten med gratisapp GetPodcast.

    iOS buttonAndroid button
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    „Mintha mindig mások cipőjében járnánk, ami egyfolytában szorít” – A kapcsolatfüggőség ördögi dinamikája (PFY-podcast IV/2)

    54:06

    „Úgy cselekszünk, mintha a szeretet, a figyelem és az elismerés csak akkor érne valamit, ha olyasvalakiből tudjuk előcsalogatni, aki a saját problémái miatt ezt csakúgy képtelen saját magától adni” – ezt a Robin Norwood-tól származó gondolatot is idéztük (többek között) legfrissebb podcast-adásunkban, amelyben a kapcsolatfüggőség témáját jártuk körül hamarosan megjelenő könyvünk nyomán. Miért gondoljuk, hogy a szerelem vagy szeretet csak szenvedés árán érhető el? Milyen ördögi dinamikák és mögöttes motivációk lépnek működésbe akkor, amikor újból és újból ugyanabban a szomorú valóságban, egy érzelmileg és lelkileg kizsigerelő kapcsolatban találjuk magunkat? Hol kezdődik, és merre vezet a gyógyulás útja? Ha érdekelnek a válaszok, hallgassatok ránk! A „20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról” című könyvet itt tudjátok előjegyezni: https://bit.ly/3ic3uOT Az adásban említett könyvek és cikkek: Brunner Zsanett Anna kapcsolatfüggőségről írt cikke: https://pszichoforyou.hu/tarsfuggoseg/ Melody Beattie: Ne függj senkitől Robin Norwood: Nők, akik túlságosan szeretnek Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit  Vendég: Brunner Zsanett Anna  Utómunka: Tóth Zsófia
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    „Abból nem tudsz adni, ami neked sincs” – Mennyi áldozatot érdemes hozni egy kapcsolatért?

    57:16

    „Az önfeláldozás életcsapdájára a bűntudat kattintja rá a lakatot, amint elsőbbséget adnánk magunknak, úrrá lesz rajtunk a lelkiismeret-furdalás” – olvasható hamarosan megjelenő, 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyvünkben. A kisebb kihagyás után friss lendülettel visszatérő Pszichoforyou Lélekerősítő Podcastben ennek a kötetnek a fejezettémáit dolgozzuk fel. A legújabb részben az önfeláldozás témáját jártuk körül. Milyen otthonról hozott minták munkálnak az önfeláldozásra hajlamos embereket kísértő, folyamatos bűntudat érzése mögött? Honnan tudhatjuk, hogy érintettek vagyunk az önfeláldozás sémájában? Hogyan befolyásolja a választásainkat a párkapcsolatok, vagy éppen a munka világában, ha a sajátunk helyett mindig mások érdekeit soroljuk előre? És miért marad olyan sokáig észrevétlen az önfeláldozó működésmód? Hogyan tudjuk magunk mögött hagyni? Ha érdekelnek a válaszok, hallgassatok ránk! A 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyvet itt tudjátok előjegyezni: https://bit.ly/3ic3uOT Az adásban említett könyvek és cikkek: Jeffrey E. Young Janet S. Klosko: Fedezd fel újra az életed! A Wendy-szindrómáról szóló cikkünk: https://pszichoforyou.hu/wendy-szindroma/ Doug Abrams - Dr. Rachel Carlton Abrams - John M. Gottman - Julie Schwartz Gottman: 8 randi - Beszélgetések az életre szóló párkapcsolatért  Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit Utómunka: Tóth Zsófia
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Megcsalás – Miért vagyunk hűtlenek? - PFY Lélekerősítő Podcast (III./6.)

    1:03:22

    "Egyrészről a megcsalás lehet egy párkapcsolati tünet, egy krízis. Olyan, mint betegség esetén a láz, ami megrázza a kapcsolatot, mert az már nem tud jól működni: változásra van szükség."    A Pszichoforyou Lélekerősítő podcast mostani évadában a kapcsolatainkról beszélgetünk. Herendi Kata és Szabó Eszter Judit e szenzitív, bonyolult téma kielemzéséhez vendégül hívta a téma egyik szakértőjét, állandó szerzőnket, Bibók Bea szexuálpszichológus és párterapeutát.   Lehet-e egyszerre két embert szeretni? Hogyan definiáljuk a megcsalást? Van-e létjogosoltsága a monogám kapcsolatoknak manapság? Mi a különbség a nyitott párkapcsolat és a szeretői viszony között? Miért vállaljuk sorozatosan a szeretői státuszt?   Számtalan oldalról megközelíthető e téma, számos kérdés ugrik be mindenkinek a megcsalásról. Szerzőink ismét egy órányi gondolatébresztővel várják a hallgatóikat. Tartsatok velünk, hallgassatok ránk!   A podcastban említett cikk:  Bibók Bea: Lehet-e egyszerre két embert szeretni? – A szeretői kapcsolat mögött húzódó lelki folyamatok: https://pszichoforyou.hu/szeretoi-kapcsolat-mogott-huzodo-lelki-folyamatok/
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Magány - Miért nehéz kapcsolódni? - PFY Lélekerősítő Podcast (III./5.)

    56:04

    "Ti kértétek, mi mondjuk!" Ezen a vezérvonalon haladunk a Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast 3. évadában, amiben olyan témákról beszélgetünk, amelyeket ti javasoltatok.    Ismét egy nehezebb, mostohán kezelt témát dolgoztunk fel, de nem ok nélkül: az elmúlt egy-másfél évben rengetegen néztünk farkasszemet a magány érzésével. Megtapasztalhattuk milyen, ha nem tudunk kapcsolódni másokhoz, ha el vagyunk zárva szeretteinktől, embertársainktól.    "A magány érzése azt jelzi, hogy valamit változtatnunk kell."    Hogyan lehet mégis túllendülni a mélyponton? Hogyan lehet építkezni egy lelkileg ennyire megterhelő állapotból? Meddig érdemes leásnunk a lelkünkben, hogy kiderítsük magányosságunk "igazi" okát? Okolhatjuk a közösségi médiát a mardosó, nehéz érzésekért?    Herendi Kata és Szabó Eszter Judit ismét a téma mélyére ásott, minden perspektívából igyekeztek a főbb kérdéseket összeszedni, így ismét egy tartalmas, jó hangulatú 60 perccel és egy nagy bejelentéssel készültek.  Hallgassatok ránk ezúttal is!    Az adásban említett cikkek, könyvek:    - Herendi Kata és Szabó Eszter Judit közös kötete: 20 önismereti kérdés és válasz - Pszichológiai kézikönyv önmagadhoz: https://www.libri.hu/konyv/20-onismer...   - Brunner Zsanett Anna: „A magány sokszor nem a kapcsolatok, hanem a kapcsolódás hiányáról szól”  – Így törhetsz ki a magány csapdájából: https://pszichoforyou.hu/igy-torhetsz...   - Barkász Heléna: „Benne maradunk egy kapcsolatban, amit csak reményeink és vágyaink színeznek ki”  – A társas magány csapdájában: https://pszichoforyou.hu/tarsas-magany/   - Tóth Zsófia: Tudattalanul működő sémáink nyomában  – Hogyan segíthet a sématerápia?: https://pszichoforyou.hu/sematerapia/   - Bibók Bea: A jól működő párkapcsolat fél egészség – a rosszba viszont bele is lehet betegedni: https://pszichoforyou.hu/parkapcsolat...    - Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig - Szenvedély, elégedettség, biztonság: https://www.libri.hu/konyv/pal_ferenc...
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Mérgező kapcsolatok - Hogyan kezeljem? - PFY Lélekerősítő Podcast (III./4.)

    46:59

    "Ti kértétek, mi mondjuk!"  Ezen a vezérvonalon haladunk a Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast 3. évadában, amiben olyan témákról beszélgetünk, amelyeket ti javasoltatok. A legújabb epizódunk egy, sajnos sokakat érintő és foglalkoztató, de egyértelműen nehéz témát jár körbe. Hogyan kezeljük a mérgező kapcsolatainkat?   Susan Forward, a Mérgező szülők című alapmű szerzője fogalmaz úgy, hogy "Sokszor hatalmas, gigantikus méretű érzelmi vakfoltjaink vannak a témával kapcsolatban."  Honnan ismerhetjük fel, hogy mérgező ember van a környezetünkben, vagy egy mérgező kapcsolat részesei vagyunk? Melyek azok az érzések, amelyek piros zászlóként figyelmeztetnek minket az érintettségünkre?   Sokan a kapcsolatok alatt rögtön a párkapcsolatra asszociálnak, de ahogyan arra Susan Forward is rávilágít, mérgező viszonyaink gyökerei sokszor szülői, nagyszülői, sőt transzgenerációs viszonylatban keresendőek. Ha úgy érezzük csak adunk és adunk, de a másik félnek sosem elegendő, sose vagyunk "elég jók", folyamatos bizonytalanságban és bizalmatlanságban éljük a mindennapokat, akkor érdemes egyet hátralépnünk, és külső szemlélőként rátekinti a kapcsolatra.   Legfrissebb adásunkban sok, a fentihez hasonló, elgondolkodtató kérdés is felmerült, emellett a témával kapcsolatos szakirodalmat is igyekeztünk összeszedni.    Ha bővebben is érdekel a téma, hallgassatok ránk!   Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit  Utómunka: Tóth Zsófia   Az adásban említett könyvek, cikkek, podcastok:  - Susan Forward: Mérgező szülők   - Érzelmekről szóló podcast-adásunk:  https://pszichoforyou.hu/tudunk-e-valtoztatni-az-erzeseinken-pszichoforyou-podcast-ii-15/  - Brunner Zsanett Anna cikke: „Fájhat az, ami volt, és az is, ami soha nem volt”  – Miért olyan nehéz lezárni egy mérgező kapcsolatot?: https://pszichoforyou.hu/mergezo-kapcsolat-lezarasa/
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Hogyan legyek önmagam? - PFY Lélekerősítő Podcast (III./3.)

    49:08

    A Pszichoforyou Lélekerősítő podcast 3. évadában olyan témákról beszélgetünk, amelyeket ti javasoltatok. A legtöbb hallgatónkat foglalkoztató kérdések és problémák közül ezúttal az önmegvalósítás témáját jártuk körül. Manapság az emberek az önmegvalósítás szó hallatán egy mindenen áttaposó, könyöklő, erőszakos, pénzt és sikert hajhászó viselkedésre gondolnak. Rogers, aki a humanisztikus pszichológia egyik atyja (a jól ismert Maslow mellett) ellenben úgy fogalmazta meg a szó jelentését, hogy az önmegvalósítás az a folyamat, aminek a végén összhangba kerülünk önmagunkkal, az értékeinkkel, összeérünk a személyiségünkkel, megismerjük az erősségeinket és a gyengeségeinket. Miért érzik mégis sokan úgy, hogy nem a saját életüket élik, hogy nem a számukra fontos célokért dolgoznak, nem a saját értékeiket tartják szem előtt? Hogyan lehet a mai világban önazonossá válni, hogyan segít nekünk ebben is az önismereti munka? Kiderül a legfrissebb Lélekerősítőnkből. Hallgassatok ránk, megéri! Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit Utómunka: Molnár Dénes
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Miért kell nekem mindig erősnek lenni? - PFY Lélekerősítő Podcast (III./2.)

    53:10

    Podcast-csatornánk legújabb évadában olyan témákról beszélgetünk, amelyeket ti javasoltatok. A legtöbb hallgatónkat foglalkoztató kérdéseket és problémák közül ezúttal a sebezhetőség témáját jártuk körül. Vajon miért érezzük úgy, hogy nekünk minden helyzetben erősnek kell maradnunk? Miért félünk attól, hogy mások gyengének lássanak? Vannak olyan élethelyzetek, amikor a túlélésünk egyetlen módja, ha erősek maradunk, és tesszük a dolgunkat. De vajon mikor és miért változik a kitartás és a fegyelem az életminőségünket romboló erővé? Hogyan szab gátat a magunkra erőltetett álarcunk az igazi boldogságnakés kapcsolódásoknak? Miért érdemes magunknak feltenni kérdést, hogy mi mit gondolunk olyan fogalmakról, mint az erő, mit jelent számunkra a gyengeség, hogyan fogalmaznánk meg? Milyen élményeket, emlékeket tudunk felidézni, ha ezekre gondolunk? Milyen érzéseket párosítunk ezekhez az élményekhez? Bár az elején nehéz megengedni magunknak, hogy felfedjük gyengeségeinket, le merjünk vetkőzni önmagunk és a társadalmunk által kreált páncélunkat, de igazán felszabadító tud lenni sebezhető oldalunk felvállalása. Hogy miért? Kiderül a legfrissebb Lélekerősítőből. Hallgassatok ránk, megéri! Az adásban említett cikkek és hivatkozások: Brené Brown TED előadása a sebezhetőség erejéről: https://www.ted.com/talks/brene_brown_the_power_of_vulnerability?utm_campaign=tedspread&utm_medium=referral&utm_source=tedcomshare Herendi Kata cikke Brené Brown előadásáról: https://pszichoforyou.hu/a-sebezhetoseg-ereje/ Susan Forward Mérgező szülők című könyvről szóló cikkünk: https://pszichoforyou.hu/susan-forward-mergezo-szulok/ Melinda Gates A nő helye című könyvajánlónk: https://pszichoforyou.hu/melinda-gates-no-helye/ Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit Utómunka: Tóth Zsófia
  • Pszichoforyou Lélekerősítő podcast

    Hogyan álljak ki magamért? – PFY Lélekerősítő Podcast (III./1.)

    59:29

    Új évaddal jelentkezik a Pszichoforyou Lélekerősítő, a Pszichoforyou Magazin podcast-csatornája. Sokszor hallhattátok már tőlünk, hogy milyen fontosak vagytok ti, kedves olvasók, hallgatók számunkra, így a 3. évadunk címe: (ami az előttünk álló adások tematikáját is tökéletesen összefoglalja) „Ti kértétek, mi mondjuk!” A mikrofonok mögül Herendi Kata vezető-szerkesztőnk és Szabó Eszter Judit alapító-főszerkesztőnk vezet benneteket továbbra is az önismeret útján. Hogyan álljak ki magamért? – írtátok sokan válaszként a kérdőívben, amelyben többek között azt kérdeztük tőletek, hogy mely kérdések és nehézségek foglalkoztatnak titeket, milyen témákról olvasnátok, hallanátok bővebben? Mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb ember nehézségként éli meg, ha ki kell állnia magáért? Miért okoz bennünk nehéz érzéseket, amikor magunkat, a saját jogainkat soroljuk előre? Egyáltalán mennyire vagyunk tisztában az asszertív jogainkkal? A helyzet az, hogy nem nagyon, de ezen nincs is mit csodálkozni. Kevés olyan impulzus ér minket, akár gyerekkorban, akár felnőttkorban, ami arra indíttatna, hogy a saját határainkra odafigyelve éljük az életünket. Ugye bent tudsz még maradni az irodában a zárás miatt? Elintéznéd a postát? Sajnálom, de haza kellett hoznom a melót, nem tudok a takarításban segíteni. Ismerősen csengő mondatok, ismerős helyzetek, amelyekre az esetek kis százalékában tudunk nemet mondani, az igényeink, a szükségleteink szerint reagálni. Miért olyan piszok nehéz ezt megugrani, és mi kell ahhoz, hogy tudjunk változtatni? Kiderül a legfrissebb adásból. Hallgassatok ránk, mi segítünk! Az adásban említett cikkek és hivatkozások: Asszertív jogok listája: https://asszertivakademia.hu/asszertiv-jogok-listaja/ Bibók Bea cikke a nárcisztikus emberek gázláng módszeréről: https://pszichoforyou.hu/narcisztikus-kapcsolatok/ Asszertivitás a párkapcsolatunkban című cikkünk: https://pszichoforyou.hu/asszertivitas-knapek-eva/ Készítette: Herendi Kata és Szabó Eszter Judit Utómunka: Molnár Dénes

Få adgang til hele det store podcastunivers med gratisappen GetPodcast.

Abonnér på dine favoritpodcasts, lyt til episoder offline, og få spændende anbefalinger.

iOS buttonAndroid button
© radio.de GmbH 2021radio.net logo